A szeretet maga az élet, az elmozdulás, a legkisebb kis rezdülés benned, abban a határos-határtalan belátható térnek a közepében, Isten arca mögött, ahonnan kinézel, és hogy abban ki vagy, mit sem számít. Nem számít, hogy van humorod, vagy bőrcsizmád, van-e gitárod van-e szakállad, van-e kocsid vagy botrányos múltad, szeretőd, pénzed, elképzelésed.
Csak a rezdülés van, ami mindig egy vágytól vezérelt. Kétségbe vonom a vágynélküliség hajszolásának létjogosultságát. Mert drog. Az emberiség drogja. Hogy megszabaduljon a vágyaitól, amik gyötrik, mást se szólít meg a külvilág, a reklámok, a vallások, a biznisz, az ezopszichospiri jó nagy arca is, a vágyaidat. Vágyak piactere. De mihelyt megszabadul tőlük, az ember, rájön, hogy megáll az idő.
Megáll a fű sercegő növekedése.
Megáll az esőcsepp a levegőben.
Megáll a szó a füled mellett.
Megáll az élet.
Megáll a szíved.
A boldogság fájdalom is. Mert amint rájössz, hogy megállt az élet, a szíved és ebben egyedül vagy (üdv, felnőttkor!), a motiváció az többé nem ösztön, hanem döntés. A szívdobbanás az ösztön. Már csak akkor dobban, ha Veled találkozik, máskor nem. Fájdalmas nehéz döntés. Mert olyan hitet kell egyedül életben tartanod, amely az egész világot kell megmentse. és ha távol vagy és ha bemocskol a félelmek sara, hogy már tényleg "csak én hiszek", na az hússzaggató tényleg, és ha valamennyire is igaz módon azonosulhatok Jézussal, akkor annyit őszinte döbbenettel mondhatok, mert átérzem, hogy: nagyon-nagyon jól esne az az ecetes szivacs.
Égi manna lenne, mint a szád csókja.
A lélek szájának csókja, mielőtt romantikával vádolnátok. De vádoljatok. A romantika kiveszőben, pedig ennél nagyszerűbb életérzés nincs. Amit viszont ma hisznek a romantikáról, annak ehhez semmi köze. A romantika a lélek azon szabadsága, amelyben ugyan bánthatná a másik lelket, de nem teszi, megmutatja, hogy megtehetné, ehelyett megsimogat, elegáns, de ha kell, földtől poros, őszinte és bármire képes. Tudja, hogy körbeérsz. Bátran felvállalja, amit érez, akkor és ott, itt és most. És ezt jól tudja a külvilág, ezt próbálja a többség lecsapolni. Ne mond ki, ne ismerd fel, fordítsd bele valami másba, valami "érdeklődésbe", ami aztán másokat is érdekelhet, és adnak neked magukból érte, cserébe. Szeretetkurvaság? Isten egy kurtizán. Ki mond ellent? Talán csak maga Isten, meglepő lehet...
A szeretet a megbocsátás, a hit, az átsuhanó rezdülés, a tudat legnagyobb sebessége.
Te = Én, és nem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha igen.
És mégis örökké egyedül vagyunk.
Önmagunkkal. Khá! A szeretet: az élet trükkje.
Kívánom, hogy Rád várakozás mindig, mindig, mindig erősebb legyen, mint a halálvágy, a Rád várakozás, aki pont úgy szabadon őrült, pont úgy szabadon rab, pont úgy érzi mindezt, a rendülést és megtartást, rendülést, megtartás, kívül, belül, hogy:
SZERET.
